irattam egy verset a MI-val, de nem találom
helyette irattam újat, a blouse-om nyomán, de csak azt mondtam meg, hogy melankolikus és kicsit ironikus is legyen
ez lett (szerntem egész jó képek vannak benne, amiket sajétomnak is érzek)
Blúz az alkonyatban
Blouse, te csendes utazó,
arcodon az ősz fakó árnya
szíved egy elmosódott akvarell
melyet az eső fest lassan, halkan
A villamos ablakán ködös világ
utcák hol a lépteid visszhangzanak
minden sarok
ugyanazt suttogja:
„minden marad, mégis elmúlik valahogy”
Hordod a bánatot, mint vékony sálat
könnyed, mégis szorít a nyakadon
mosolyod szélén keserű vonás
mintha az élet egy rossz poént súgna
De Blouse , te tudod, mit rejt a csend
hogy a szomorúsásg is lehet otthon
egy dal, amit csak te dúdolsz
míg a város alszik, te ébren maradsz
Ez egy kis műremek, ugyanakkor meglehetősen ijesztő is, hogy lassan talán feleslegessé válhat egy-egy ember belülről kikívánkozó versben történő megnyilatkozása. Hiszen a MI pillanatok alatt "gyárt" bárki helyett szép és kellemes gondolatokat, vagy nevezhetjük akár versnek is.
VálaszTörlésAz az igazán ijesztő, h tényleg mintha én írtam volna, pedig csak egy-két dolgot árultam el magamról. (S ez egy másodszori javitott valtozat ,,,,mintha együttműködtünk volna(de jobb nálam!!!
VálaszTörlésT